Sárrétudvari.hu akadálymentesített változata


[ V I S S Z A ]

  Költő Nagy Imre (1896-1942)

Nagy Imre

1896. október 23-án született községünkben parasztköltőnk Nagy Imre, akit később a „Költő” névvel illettünk.

Nagyon szegény családban nőtt fel és mindössze hat elemit végzett, de már iskolás korában nagyon szerette az irodalmat, különösen a verseket. Fiatal korában írt rigmusait kedvelték a faluban.

 Nagy szegénységben, de szeretetben élt felesége és három gyermeke körében.

Nyilvánosságra csak 31 éves korában lépett a Magyar Falu című újságban, és 1929-ben a lap Nagy Imrének ítélte a versírás „bronztulipánját”. A díjat a helyi községházán ünnepélyes keretek között adták át, ahová meghívták Bihar megye elöljáróit is.

Sinka Istvánnal vezető lírikusok lettek a Magyar Falu című lapban, azonban 1933-ban az új főszerkesztő megjelenésével a népirodalom elakadt. Nagy Imre és társai becsapva érezték magukat. Sem a laptól, sem a kormánytól nem kaptak segítséget a „hárommillió koldus” helyzetének javítására.

A sok nélkülözés és mélységes csalódás közepette egyre erősödött osztályöntudata. Utolsó éveiben a népi írók Szabó Pál és Móricz Zsigmond karolták fel. „Holtak derese” című kötetét Püski Sándor adta ki 1940-ben.

A munkában és nélkülözésben elnyűtt szervezetét gyógyíthatatlan betegség támadta meg, melynek követeztében 46 évesen halt meg 1942. december 6-án.

Összegyűjtött versei „Tücsök a máglyán” címmel láttak napvilágot 1971-ben.

Hagyatékát, emlékét tisztelettel őrizzük.

            Tücsök a máglyán

Ég a csősz rossz szalmakunyhója,
és lángjában pici parázsként
egy tücsök ég, melynek lantjáról
az ének a szívemig száll még.

Ég a kunyhó, s lobogó tüzét
az őszi szél magasra szítja,
s szívem érzi a nyár hőségét,
amint felém repül egy szikra.

S a kis tücsök égő éneke,
mely a nyárról zeng a máglyán is,
vígan szálló piros lángokban,
hogy egy percig legyen még nyár is ...

Keresek egy hervadt virágot,
s a kis tücsök hamvára vetem,
nekem zengte utolsó dalát,
tudta tán, hogy dalát szeretem.

Sok víg nótát zengett a nyárban,
néha megállt a kaszám nyelén,
s a tizedik kévére ugrott,
és onnan is küldött dalt felém ...

Most ott hamvad az őszi tűzben ...
Ott a mezőn kékebb szarkaláb
nyílik majd a nyárban, és árnyán
újra tücsök zengi a dalát ...

Háza

Háza

Sír

sír