Sárrétudvari.hu akadálymentesített változata


[ V I S S Z A ]

DR. ATLASZ JÓZSEF arckép

DR. ATLASZ JÓZSEFRE EMLÉKEZVE
Gránit diplomás orvos

Sokat írnak mostanában a körzeti orvosok alapvető helyzetéről, nagyfokú felelős­ségéről, sokszor igen nagy terhekkel birkózó munkájukról. Sokukról tudjuk, tapasztaljuk - hogy a munkájukat igen jól, nagy szakértelemmel a specialistákról, szakrendelőkről sok terhet levéve látják el.
Közülük való a gránitdiplomával kitüntetett Dr. Atlasz József, aki egyénisége, munkája alapján, különösképpen megérdemli, hogy megemlékezzünk életéről, munkásságáról, aki évtizedeken keresztül volt a bihari Sárrétudvari község körorvosa, majd körzeti orvosa. (idézet a HB. L. V. 668/b. 9. 62. oldalából több oldalról történt rábeszélésre Dr. Atlasz József körzeti orvos beadta a pályázatát. A község szerencsés, jó választást csinált, mert egy kiválóan képzett községi orvoshoz jutott". A költözködési költség több, mint felét tette ki az évi fizetésének, 500 koronát térített meg belőle a község.

Leánya, rövid életrajzában így emlékezik rá:
1884. december 24-én született Encsen, Abaúj megyében. Gimnáziumi tanulmányait Kassán végezte, orvosi diplomáját 1909. október 30-án szerezte meg a Budapesti Tudományegyetemen.Fiúméban, mint sebészorvos dolgozott a városi kórházban. Egy angol hajóstársaság innen keresett fiatal orvosokat a Carpathia nevű személyszállító luxushajóra. Apa vállalkozott erre a szolgálatra, s jó pár évig végezte is. Ez időben történt a '' Titanic '' katasztrófája, a Carpathia hajó vitt segítséget, s az utasok fele, 1500 ember meg is menekült. Apu éppen akkor szabadságon volt, barátja, Lengyel dr. helyettesítette, s így Ö bekerült a történelembe, de apu nem bánta, minthogy első hírből értesült a szörnyűségről, örült, hogy ebből kimaradt. Azután abba is hagyta a hajózást, se haza, se család, - elég volt.
1916. Kőtelekre - Szolnok megye - került körorvosnak, s 1916-ban megválasztot­ták Sárrétudvariban községi orvosnak. Itt dolgozott, s nyugdíjba menetele után itt élt haláláig, 1982. június 9-ig.


LEJEGYZETT MAGNÓS BESZELGETÉS
DR. ATLASZ JÓZSEFFEL

Szeretném megismertetni az olvasóval azt, ahogyan Ö személyesen, "jóízűen" beszélt az életútjáról, és munkájáról, lakóhelyéről és az ott élő emberekről, melyet 1978. december 16-án felvett magnószalag őriz.
„Kőtelekről kerültem Sárrétudvariba 1916. augusztus 8-án. Kőtelek a Tisza ka­nyarulatában terült el. A legrendetlenebb település volt, mivel a Tisza árterületén feküdt. Míg a Tiszát nem szabályozták, gyakran elárasztotta a vidéket. Így mindenki igyekezett a házat egy dombocskára építeni. Lakói nyakas parasztok voltak és gorombák. Nem lehetett velük teketóriázni, azt gondolták övék a világ, mert Ők katolikus vallásúak.
- Udvari nagyon megtetszett. Egyenes, párhuzamos utcák, rendezett település, ami engem nagyon megfogott, megkapott. Református község, teljesen más szel­lemű emberek laktak itt, akik szelídek voltak, a kőtelkiek akaratosak, úgynevezett „vademberek” katolikusak.
A főjegyző Ötvös Károly volt, aki udvarias, derék, művelt ember volt. A falu tisztelte őt, amit mondott, vagy akart, a falu azt megcsinálta. - Voltak igen jómó­dú emberek, azután többen voltak közepesen élők, és voltak nagyon szegény em­berek, akiknek nem volt földjük. Ezek az emberek elmentek felesnek, napszámba, uradalomba dolgozni. Mindenki a földből élt. A lakáskörülmények nagyon ros­szak voltak. Alacsony, régi házak, kis ablakokkal, ajtókkal és minden szobába kemence. A kor fejlődése a műveltség terjedése hozta, hogy a ma embere egészen másként rendezi be az életét. A régi ember oda volt kötve a földhöz, abból élt. Orvosi gyakorlatból meggazdagodni nem lehetett, de adott biztos megélhetést, lakást. Vármegyei rendelet alapján volt megállapítva a rendelési díj, 80 fillér, háznál való látogatás 1 korona volt. Mivel kevés volt, aki igénybe vette, ebből megélni nem lehetett. Vármegye adott évente 1600 koronát. A község ezt kipótolta, 80 koronát adott egy évre, jövedelmem egy évben 2400 korona volt. Ehhez kerestem még 80-100 koronát havonta. Ebből tisztességesen meglehetett élni. A legnagyobb betegség, amivel találkoztam a TBC, amely akkor emberét támadta. Ha nagyon előrehaladott volt a betegség, a hozzátartozóinak megmondtam, hogy meghal, de írtam fel neki porokat, kapszulákat, amelyek a szervezetet erősítő gyógyszerek voltak. Sok áldozata volt a betegségnek. Háború volt, nem volt kórház és szanatórium a betegek gyógyítására. Megmondtam, hogy táplálkozzanak jól, ez volt az, amit tudtam ajánlani és volt, aki meggyógyult. Ma már százszorta jobban kezelik a TBC-s betegeket, de akkor nem volt semmi.
- Gyerek sok volt, szegény-, gazdag helyen egyaránt. Nagy fájdalmam volt mikor jött a nyár, és a gyönyörű gyermekek hasmenésben meghaltak. Gondozási problémák is voltak. Az 1 éven aluli gyermekek azt ették, amit a felnőttek. Nyáron vitték őket a porba játszani. Akármivel próbálkoztam, nem sok sikerem volt. Féltem a nyártói, a penicillint még nem ismertük, forgalomba nem volt.
- Öreg probléma nem volt. Egy gyerek otthon maradt a szülőkkel, gondjukat viselték, nála haltak meg. Már akkor is ismertük az ingyenes orvosi ellátást. Az elöljáróság által összeállított listán szereplő személyeket ingyen kellett megvizsgálni, mivel fizetni nem tudtak. Egyébként nem sok beteg volt, naponta 1-2 személy jelent meg a rendelőben. Ha 5-6 körül volt, körülnéztem a faluban, nem ütötte-e fel a fejét valami járvány. Egyszer megnéztem a beteget és írtam neki gyógyszereket, attól kellett neki meggyógyulni és meg is gyógyult. Kapum éjjel-nappal nyitva volt, egész életemben.
Egy évben 3 hét szabadságom volt, azt igyekeztem mindig falun kívül tölteni, főleg fürdőhelyen. Társasági élet a faluban nem volt, nem jártunk sehová, hozzánk sem járt senki. Míg feleségem élt, Nemes Sándor tanító úrékkal barátkoztunk. Négytagú volt a családom, és ez igen jó volt, minden örömök a gyermekektől származnak, a többi teljesen mellékes. Ők már 10 éves korukban elmentek felsőbb iskolába és az volt az öröm, mikor hazajöttek. Nagy vágyaim nem voltak. Törekvésem egy közepes polgári életet élni. Időtöltésem egész életemben az olvasás, négy nyelven beszéltem, angol, francia, német, olasz. Mióta falun éltem, nem gyakoroltam, megértem, ha felolvasnak valamelyik nyelven, de már beszélni egy nyelven sem tudok, kiment a szó a nyelvemről. Most töltöm be a 94. életévemet december 24-én. Beteg egyszer voltam, 19l8-ban kiütött a „spanyol nátha” az egy dögvész volt. Az első betegtől megfertőződtem, és majdnem meghaltam. A szervezetem leküzdötte a betegséget, és felépültem. Csodálatos, hogy a feleségem nem kapta meg tőlem ezt a betegséget.
20 éve vagyok özvegy, úgy rendeztem be az életemet, hogy valami munkával kitöltsem. Az olvasás az életem volt. A fizikai munkától nem féltem, magam vágtam fát fel, a kertet a feleségemmel együtt műveltük. Egész életem egy sablonba szorított kiszabott élet volt. Hat órakor kelek, most télen is, amikor sötét van. Nyolckor reggeli. Mióta az eszemet tudom, reggeli kávé, kalács, vagy kenyér volt mindig. Két órakor ebéd, 1/2 cigaretta, pihenés. Vágyam volt a legnagyobb egyszerűségben nyugalomban élni, extra dolog ne érjen, ez a kívánságom teljesült. Késői öregségemben nincs miért zúgolódjak. Egyedüli fájdalmam, hogy 4 éve nem látok, így céltalan az életem, magamnak sem tudok segítségemre lenni. Nincsen semmi teendőm az életben, ezért az életem semmire sem becsülöm. Fizikailag beteg nem vagyok. Negyven éve 1938. december 3l-én tettek nyugdíjba. Gazdasági válság volt és kellett a hely a fiataloknak, de aki hozzám fordult megnézhettem. Szüleim is magas kort értek. Hatan voltunk testvérek. Iskolaéveimet Kassán végeztem, négy idegen nyelvet tanultam meg folyékonyan, mert mindig vágyam volt eljutni Indiába, Japánba, Európa országaiba, Egyiptomba. Külkereskedelemre akartam beiratkozni, amikor találkoztam egy magas beosztású hivatalnok rokonommal. Ő mondta, hogy az Osztrák-Magyar monarchiának az egész világon Kereskedelmi kirendeltsége van, és az iskola ingyenes, de ahová helyeznek, oda kell menni. Úgy megijedtem, nem iratkoztam be, pedig erre készültem egész életemben. Hívott egy osztálytársam a műegyetemre, mondtam én undorodom a matematikától így pedig senki sem lehet műegyetemi hallgató, - azt mondta, eredj orvosnak, te falusi vagy. Így kerültem az orvosi pályára. Azután megszoktam. 160 korona volt a tandíj félévre, ha jól vizsgáztam elengedték, tíz félév alatt kétszer fizettem. Mikor Udvariba kerültem, megszűnt az a nagy világlátó akaratom, megnyugodtam. Nem mentem volna el városra, hiába hívtak Fiúméba, városi orvosnak 3600 korona évi fizetéssel, nem mentem. Hozzá voltam szokva a szabad földhöz, a szabad éghez, a szabad levegőhöz. Középszerűen éltem le az életem, nyugodtan halok meg,
94. életévemet töltöm 1978. december 24-én.”

Ezután a beszélgetés után még 3 és fél évet élt, három hónapig feküdt ágyban. Leánya volt mellette, Ő gondozta, segítette az életvitelét.

Emléke ma is elevenen él a falu lakóiban, az idősebbek nagy szeretettel emlékeznek rá. Még idős korában is sokat dolgozott, élete végéig az egész falunak a szeretett „doktor bácsija” volt.
Az udvari temetőben alussza örök álmát, csendes, békés pihenést kívánunk a doktor bácsinak.

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani Sólyom Péterné-nek és Gyarmati Istvánné-nak, hogy a felhasznált
anyagot a rendelkezésünkre bocsátotta.

(Szerk.)

Gránitdiploma

Minden lehető díszoklevelet megkapott, az utolsó a "Gránitdiploma" - egyetlen volt Magyarországon az orvosok közőtt. Minden újság megemlékezett akkor róla. Szerette a falusi életet, az itt élő embereket. Lett volna alkalma jobb állásba kerülni, de Ö maradt.
Nagyon művelt, sokoldalú érdeklődéssel rendelkező ember volt. Fiatal korában újságcikkeket is írt.

Atlasz Ilona

Doktor úr, Vasút utcai lakása és a rendelője.

Doktor úr, Vasút utcai lakása és a rendelője.

Az általa használt eszközök

Az általa használt eszközök

 

Sír